Támogattuk az SC Hírös-Ép nemzetközi sikereit!


Nagyszerű eredményt ért el az SC Hírös-Ép fiatal csapata a nemzetközi megmérettetésen. 

Kovrig Ákos, az SC Hírös-Ép sportigazgatója kiemelte, hogy a Sun Aqua hathatós segítséget nyújtott számukra a tornán való szerepléshez.

A kvalifikációt sikeren megvívtuk Budapesten és másodikként bejutottunk az ausztriai döntőbe a 128 állva maradt csapat közé. A gyerekek már nagyon várták, hetek óta erről beszéltek és folyamatosan ez volt a téma közöttük. Azt már a korábban megtartott sorsolást követően tudtuk, hogy a Benficaval és a Salzburggal a csoportmérkőzések során találkozunk, amit a srácok felfokozott érdeklődéssel vártak. A nyitó napon lehetőségünk nyílt megtekinteni az említett két csapat egymás elleni összecsapását, amelyen egyértelművé vált, hogy valamelyiküket le kell gyűrnünk, ahhoz, hogy a csoportunk első két helyén végezzünk, és ezzel a legjobb 32 közé jussunk. Az első négy ellenfelünket kapott gól nélkül múltuk felül, de sajnos a két nemzetközileg is magasan jegyzett riválisunk erősebbnek bizonyult nálunk. Az első szakasz utolsó találkozója számunkra tét nélküli volt, az eredménytől függetlenül 3. helyen léptünk tovább, ezt kihasználva a motiváltabb vetélytársunktól kikaptunk, ezzel a „B” tornán folytattuk másnap szereplésünket. - mondta Pelikán István.

Csoportmérkőzések:

SC Hírös-Ép – DJK Würmtal MFS 1-0
SC Hírös-Ép – NK Bubamara-Precko Zagreb 2-0
SC Hírös-Ép – SV Wienerwaldl 9-0
SC Hírös-Ép – ATSV Stein 6-0
SC Hírös-Ép – Benfica Lissabon 0-2
SC Hírös-Ép – FC Red Bull Salzburg 1-4
SC Hírös-Ép – FV A XII Auhof Center 2-3

„B” torna:

A Champions Trophy színvonalát hűen tükrözi, hogy a 33-64. helyezésért zajló csatározások során is rendkívül parázs meccseket vívtunk jól felkészített és komoly játékerőt képviselő együttesek ellen. Érdekes volt látni és tapasztalni az eltérő mentalitású és taktikájú, különböző nemzetiségű gárdák vetélkedését. Ebben a szakaszban minden lejátszott mérkőzésünk nüanszokon dőlt el ide vagy oda, maximális erőbedobásra volt szükségünk az összes alkalommal. Ez a teljesítmény a végső pozíciókat tekintve a 47. helyre volt elég, ami reális képet ad arról, hogy hol is tart most a csapat. Rettentően sok tapasztalatot szereztünk arra vonatkozóan, hogy miben kell fejlődnünk, miben járnak előttünk az európai topcsapatok ebben a korosztályban. Azt gondolom, hogy ilyen élményekre, ilyen minőségű ellenfelek ellen lejátszott csatákra van szüksége a gyereknek, akik biztos, hogy egy ilyen hétvége után még motiváltabban jönnek majd edzésre és még jobbak akarnak lenni.
- tette hozzá a tréner.

Csoportmérkőzések: 
SC Hírös-Ép - SG Markersdorf/St.Georgen 2-1
SC Hírös-Ép - First Vienna FC 2-1
SC Hírös-Ép - NK Rogaska 1-1

Nyolcad döntő a 41-48. helyért :
SC Hírös-Ép - Legia Warsaw 0-0 (Büntetőkkel 2:3)

Negyed döntő a 45-48. helyért között:
SC Hírös-Ép - SG Waidhofen/Ybbs 1-2

Döntő a 47-48. helyért:
SC Hírös-Ép - SV Wienerberg 1921 1-1 (Büntetőkkel 3:2)

Posted in Hírek on Jul 01, 2017


Oszd meg a cikket, ha tetszett!