Korábban írtuk, hogy a Sun Aqua büszkén támogatja a fiatal SC Hírös-Ép csapat nemzetközi sikereit!
Mostantól a felnőtt csapatot is támogatjuk finom, frissítő Sun Aqua vizekkel.
Az SC-Hírös-Ép beszámolója a hétvégi eredményekről:
Megérdemelten raboltak pontot a lelkesen játszó nyárlőrinciek.
"Az elmúlt hetekben újabb szereplővel bővült támogatóink köre, így mostantól a Sun Aqua Ásványvíz is szponzorálja egyesületünk működését., melyet mezünkön is büszkén viselünk."
A hétközi fogadkozások ellenére a hazai együttes nem nyújtotta az első félidőben azt az elsöprő kreatív játékot, amire számítani lehetett. Bár eleinte meddő fölényben voltak Kovrig Ákos tanítványai, de nem tudtak 15-20 percben előnyt szerezni, azt követően pedig a vendég csapat tagjai megérezték, hogy lehet keresnivalójuk és bátrabban kezdtek futballozni. Az első negyedóra végén egy kecskeméti lövés a kapufán csattant, ekkor járt legközelebb a gólszerzéshez az SC Hírös-Ép. 10 perccel ezt követően egy nyárlőrinci kontratámadás után Gyenesnek kellett nagyot védenie, szögletre ütötte a jobb alsó sarokba tartó labdát. Az első játékrész végig sok volt a pontatlan átadás és körülményes támadásvezetés a felek részéről, helyzetet is csak alig láthattak a nézők, annál több apró szabálytalanságot. Egy perccel a szünet előtt a vendégek megszerezhették volna a vezetést, Túri cselezte be magát a tizenhatoson belülre és az ötös sarkáról leadott lövését védte a hazai hálóőr. Így gól nélküli döntetlennel voltak az öltözőbe a csapatok.
A pihenő után a vendéglátók harapósabban jöttek ki az öltözőből, dűlőre akarták vinni a dolgot, de eredmény nem koronázta a próbálkozásokat. Az 57. percben egy kontra után Bali szemtől szemben Gyenessel a kapus kezébe emelt. A 63. percben Visinka 20 méteres szabadrúgását a vendég kapus tornázta ki a bal felsőből. A 71. percben megszületett az első találat. Ebala harcolt ki egy szabadrúgást, amiből Torbavecz szerzett gólt a hosszú sarokba tekerve a labdát (1-0). Rögtön felélénkült a mérkőzés, egy perccel a gól után Bera állt Gyenessel szemben, azonban ez a ziccer is kimaradt. A 76. perc eseménye volt, hogy Gyebnár egy kiugratás után Lakatos ellen elkövetett szabálytalansága miatt megítélt büntetőt a csapatkapitány Torbán váltotta gólra, és egalizált (1-1). Az utolsó negyedóra nagy iramban telt, mindkét csapat győzelemre tört, kettészakadt a pálya, de az utolsó passzokba, lövésekbe mindig valamilyen hiba csúszott, így maradt az 1-1-es végeredmény.
SC Hírös-Ép – Nyárlőrinci LSC 1-1 (0-0)
SC Hírös-Ép: Gyenes – Dócs, Lóczi, Visinka (Ámann 77.), Torbavecz, Lantos, Marozsi (Márki 41.), Botos (Homola 46.), Gyebnár, Horváth, Ebala
Vezetőedző: Kovrig Ákos
Nyárlőrinci LSC: Magyar – Bálint, Bera T., Bera A., Bali, Torbán, Németh, Kiss (Lakatos 62.), Mohácsi (Hajagos 6.), Kővári, Túri (Dobos 67.)
Vezetőedző: György Csaba
gsz: Torbavecz (71.) illetve Torbán (76. büntetőből)
sárga lap: Visinka (40.), Márki (43.), Torbavecz (85.), illetve Hajagos (70.), Lakatos (81.)